Egy éve még pultoslány volt, most sikeres politikus, aki történelmet írhat
Bebizonyította, hogy tehetős család és társadalmi hátszél nélkül is elérheti az ember, amire vágyik.
Összesen 4039 találat.
Bebizonyította, hogy tehetős család és társadalmi hátszél nélkül is elérheti az ember, amire vágyik.
Minden ember macska nem lehet, ám úgy tűnik, a kutyákra ez nem vonatkozik.
A néhai kokainkirály aligha ezt a sorsot szánta volna szeretett telkének.
Ez az első alkalom, hogy a mostanáig csak feltételezett jelenséget sikerült bebizonyítani.
Gyakran panaszkodsz a munkád miatt? Elképzelhető, hogy ezután újraértékeled a helyzeted.
135 ország, több mint 57 ezer kép. Elhoztuk a legimpozánsabbakat.
Létezhet ellenszer a bűnözői hajlamokra? Felettébb érdekes válaszra jutottak a kutatók.
Igazi lélekemelő, varázslatos fotók, melyektől egy csapásra jobban érezheted magad.
Vésd be a naptáradba július 27-ét, kolosszális eseménynek lehetsz szemtanúja!
A külső adottság egy dolog, ám valami ennél is figyelemreméltóbb. Például, ha egy híres ember a névrokonod.
Újraírták a szépség és a siker fogalmát.
Izgalmas, már-már földöntúli látványban volt része, amit szerencsére meg is örökített.
A tehetséges fiatal egy olyan képzeletbeli világot teremtett, melyben sokan szívesen élnének.
Vajon a gazdájuk mit szólhatott, amikor először megpillantotta őket?
Hamarosan több felületen megszűnik a népszerű csevegőalkalmazás támogatása.
A tudósok izgatottan várták a felvételek megérkezését, melyek egytől egyig lenyűgözőek.
A szürrealizmus nagymestere nemcsak festészetből jeleskedett. Mi köze a Chupa Chups-hoz?
A művész alkotásai több mint 130 ezer megosztást kaptak, ami nem is csoda, hiszen valóban figyelemre méltóak.
Hamarosan talán egyetlen ártatlan élőlénynek sem kell szenvednie: végre szabályozzák az állatkísérleteket.
És te milyen zenei ízlésű kutyát fogadnál örökbe? Szuper kezdeményezést mutatunk.
Te mit tennél, ha az életed egymás után kétszer is gyökeres fordulatot venne?
Elöljáróban annyit mondunk: igen, igaziak a fülei, ha elsőre nem is úgy tűnik.
A magas IQ nem feltétlenül örvend nagy népszerűségnek a kollégák körében.
A szürrealista stílus és a bársonytalpúak édes találkozása: íme, a legfurcsább macskás festmények!
Ilyen opera-előadásban még biztos nem volt részed: MRI-felvételt készítettek az éneklésről.
Példátlan pusztítás a történelemben: ismerd meg a Nyos-tó katasztrófájának történetét!
Csodálatra méltó a művész fantáziája, ami egy kicsit kiragad a valóságból, és egész máshová repít el.
Az eredmény még a kutatókat is meglepte: úgy tűnik, ezt senki sem gondolta volna.
Bizonyára hosszú a várólistája az asszisztensnek, akinek egyik legjobb tulajdonsága, hogy mosómedve.
Munkahelyi stressz, mint világszerte vezető halálok? Ha így folytatjuk, idővel sajnos ez sem kizárt.